Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy igazi paradicsom!

A dél-kínai Yunnan tartományban a vietnami határ közelében van ez a hely, amit magunktól nehéz lenne elképzelni. Olyan, mint ha egy festő vásznát látnánk, aki imádja a színeket és ezt egy képen belül akarja nekünk megmutatni. De nem erről van szó. A kínai parasztok munkájának eredménye látható a képeken, ők alkották ezt a szürralista festményt. Gyakorlatilag nincs műveletlen telek/terület, így több száz élénk színnel töltik meg a csodálatos tájat. Amit látunk az csak burgonya, repce, kukorica, árpa és zöldségek. Ahol pedig csak a föld látható, ott a magas érctartalom okozza az intenzív színeket. Mivel nem szerepelt a turisztikai célpontok között, az emberek továbbra is békésen élik mindennapjaikat, mint akár egy évszázaddal ezelőtt is. Bámulatos!

0 Tovább

A jövő Kínája?

A belga építész, Vincent Callebaut koncepciója egy élhetőbb Kína jegyében. Shenzen-ben a környezetbarát "farmscraper"-ek a felhőkarcolók szerepét vennék át, segítve a jobb energiagazdálkodást. Bár elsőre talán túlságosan is modernnek tűnhet a hagyományokhoz ragaszkodó kínaiak számára (meg akár nekünk is), de az egymásra halmozott kavicsok nem is annyira idegenek tőlük. Lenne itt minden. Szélturbinák, napelemek, mezőgazdasági területek, de koncertterem és bevásárlóközpont is.

Vajon mennyire földrengésbiztosak?

És mennyi idő alatt építenék fel? Két hét?

0 Tovább

I LIKE THIS

blogavatar

Hangulatok, "ízek", konkrétumok, érdekességek.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek